HA7JCA

Star típusú EH-antenna elkészítése

Az ötlet nem az enyém: UA1ACO Vlad részletes útmutatásait követtem. Remélem, sikerült használható ötleteket adni azok számára, akik belevágnak az építésbe.

Felhasznált anyagok és eszközök.

Néhány napig tanácstalanul törtem a fejem, hogy honnan is lehetne szerezni rézlemezt, a két hengerhez. Végül egy nem várt helyről jött a mgeoldás, ajánlották, nézzek be a Ferroglobus-hoz. És láss csodát: mindenféle vastagságban és méretben kapható náluk! Én a 30 cm széles, 0,2 mm vastagságú vörösréz szalag mellett döntöttem, amit ők jó nagy tekercsben tárolnak. Kilója 3.300.-Ft, gyorsan vettem fél kilót, ami majdnem 2 méter hosszúságú csíkot jelentett.

1,7 mm²-es zománcszigetelésű rézhuzal szolgál a hangolótekercs és a csatolótekercs elkészítéséhez, míg a fázistekercs és az elemeket összekötő vezeték céljára a villanyszerelők által használt 1,5 mm²-es MCu (műanyag szigetelésű tömör réz vezeték).

A forrasztási munkákhoz a rézcsövekkel dolgozó fűtésszerelők által használt sötétszürke színű dörzsszivacsot, illetve folyasztószerként a szintén az általuk használt, ónszemcsékkel dúsított pasztát választottam. Kiválóan lehet velük dolgozni.

A forrasztási műveletekhez legalább 100 W-os páka használata ajánlott.

 

 

Az antenna tartóeleme a 32 mm átmérőjű, 1,8 mm falvastagságú szürke, műanyag vízvezeték (leginkább szennyvízhez használják) és az ehhez a csőhöz illeszkedő, 32 mm-es vakdugó (ami valami rejtélyes oknál fogva hófehér). Ebből a csőből Vlad 50 cm-nyi darabot javasol. Na, erre majdnem ráfáztam, éppen csak elég lett. Javasolom, hogy legalább 55 cm-es darabot  használjunk fel erre a célra (a tömítőgyűrűs rész felől számolva).

 Az antenna méretei:

Az ismertetett méretező program kiválóan használható erre célra, én azonban előbb megépítettem az antennát (Vlad által megadott méretek szerint), és csak azután találtam meg a programot...

Tehát:

- 32 mm átmérőjű, 550 mm hosszúságú műanyag vízvezeték cső

- 32 mm-es zárósapka (vakdugó) a vízvezeték csőhöz

- hengerekhez felhasznált rézlemez mérete: 160 mm x 115 mm

- 1,7 mm² CuZ huzal

- 1,5 mm² MCu "villanyvezeték"

- RF csatlakozó (pl. "Amphenol")

- 2 db M3-as csavar és anya az RF csatlakozó rögzítésére

- 2 db kis méretű lemezcsavar a vakdugő rögzítésére a csőhöz

Elkészítés:

(A magyarázó fényképek nagy méretben a "Képek egy elkészített antennáról" oldalon láthatók).

Méretre vágás:

Méretre kell vágni a csövet és a 2 db, egyenként 160x115 mm-es réz lapot. (3. ábra)

 

 

Lemezek hajlítása:

Puha alátéten (én egy leselejtezett kerti szék vastag ülőpárnáját használtam), a cső segítségével meg kell hajtani a lemezeket. A mozdulatok ugyanazok, mint a tésztanyújtás. Ezzel a módszerrel nagyon szépen, egyenletesen meg lehet hajtani a lemezeket, azok nem lesznek görbék, összevissza horpadtak.

 

Fázistekercs egyik végének beforrasztása:

Le kell szabni az 1,5 mm²-es vezetékből olyan darabot, ami elegendő a fázistekercs elkészítéséhez. A huzal egyik végét kb 1 cm hosszúságban megblankoljuk és ónnal befuttatjuk.

Huzal beforrasztása:

Kissé kinyitjuk az egyik meghajlított csövet és a belső felületén, az egyik végénél 1 cm²felületen befuttatjuk ónnal és oda forrasztjuk a fázistekercs megónozott végét. A fázistekercset a henger alá, annak belső felületéhez kell forrasztani! és nem annak külső felületéhez!

Felső henger forrasztása:

Ráhúzzuk a hengert a csőre, a dörzsszivaccsal megtisztítjuk a forrasztandó felületeket, bekenjük azokat a forrasztó pasztával, szorosan összefogjuk a palástot a közvetlenül a műanyag csövön végigforrasztjuk a palástot. Nem kell félni, kellően gyors munkával a műanyag cső nem fog megolvadni a forrasztás során.

 

Alsó henger forrasztása:

Előzetesen beleforrasztunk a henger belső felületébe, a felső részre egy kb. 15-20 mm hosszúságú csupasz drótdarabot (melyet előzetesen teljes hosszában befuttattunk ónnal). Ráhúzzuk a hengert a csőre, és a felső hengernél leírt módszerrel végigforrasztjuk.

FONTOS! A két henger közötti távolságnak pontosan annyinak kell lenni, amennyi a csőátmérő! Jelen esetben ez 32 mm. A távolságot nem a fázistekercstől kell számítani, hanem a felső henger alsó élétől!

 

Megjegyzés: A fázistekercs elkészítése előtt, az alsó henger felhelyezését követően ajánlatos megmérni a két henger közötti kapacitást. Ennek 7 pF-nek kell lennie. Én ezt a lépést kihagytam, bízva abban, hogy a paraméterek pontos betartásával nagyjából ez az érték születik. A kapacitás nagyságának ismerete a hangolótekercs menetszámának pontos meghatározásához szükséges.

Mint a képeken látható, én kihagytam a kapacitásmérést, ezért a felső henger elkészítése után előbb elkészítettem a fázistekercset és csak ezután rögzítettem az alsó hengert.

Fázistercs elkészítése:  

Közvetlenül a felső henger alá elkészítjük a fázistekercset (3-4 menet). A huzal végét kb. 1 cm hosszan megblankoljuk, befuttatjuk ónnal, kb 5 mm-re a végétől derékszögben meghajtjuk. Ø1,5 mm-es fúróval átfúrjuk a csövet ott, ahol a tekercs derékszögbe hajtott vége van, majd beledugjuk a drótvéget a furatba. Ezáltal rögzítettük a tekercs végét, ugyanakkor a cső palástján futó 5 mm-nyi ónozott részhez forrasztjuk majd az összekötő huzalt.

 

Hangolótekercs elkészítése:

Az alsó henger alsó élétől 33 mm-re, egyvonalban a fázistekercs alsó végével (amit behajlítva beledugtunk a csőbe) a csövön Ø2 mm-es furatot készítünk. Az 1,7 mm² zománcszigetelésű huzalból elkészítjük a hangolótekercset. Más vastagságú huzal rendelkezésre állása esetén a méretező programmal ki lehet számolni a szükséges menetszámot.

FONTOS! A hangolótekercset a fázistekerccsel ellentétes irányba kell megtekerni!

Összesen 28 menetet készítünk. A 23, 24, 25 és 26. menetnél kivezetést készítünk oly módon, hogy a huzalt az adott helyeken 1 cm hosszan megtisztítjuk, U-alakban meghajtjuk, majd befuttatjuk ónnal. A tekercs alsó végénél  Ø2 mm-es furatot készítünk a műanyag csőbe, a huzal végét 1 cm hosszan megtisztítjuk, befuttatjuk ónnal, a futtatott részt derékszögben félbe hajtjuk és a behajlított véget bedugjuk a furatba.

Összekötések:

Elsőként a hangolótekercs alsó (hideg) végét és az alsó henger felső szélét kötjük össze. Ehhez elkészítünk 1-1 Ø2 mm-es furatot az alsó henger felső széle mellett, ahol a ráforrasztott drótdarab van, illetve a hangolótekercs hideg vége melletti kivezetésnél. Lemérjük a megfelelő hosszúságú drótot(furatok távolsága, ráhagyva 1-1 cm-t. Ajánlott a hangolótekercshez használt huzalból elkészíteni, de én az MCu villanyvezetékből készítettem, rajta hagyva a szigetelést.  A végeit megblankoljuk, befuttatjuk ónnal, meghajlítjuk derékszögbe. Mindenféle trükkel és ügyeskedéssel a helyére kell tenni az összekötő huzalt, a cső belsejében!

FONTOS! Ennek az összekötő drótnak közvetlenül a csőfal mentén, ahhoz szorosan hozzásimulva kell haladnia!

Miután sokadik alkalomra sikerült az összekötő drót végeit kibújtatni, meg kell hajlítani és hozzáforrasztani az alsó henger felső szélénél lévő drótdarabhoz, illetve a hangolótekercs alsó végéhez.

Ugyanígy kell elkészíteni a fázistekercs alsó végét és a hangolótekercs felső (meleg) végét összekötő huzalt (előzetesen 1-1, Ø2 mm-es furatot készítve a végek mellett a csövön).

FONTOS! Ennek a vezetéknek középen, pontosan a cső tengelye mentén kell futnia! Olyan hosszúságúra kell tehát a derékszögbe behatott végek hosszait hagyni, hogy ez teljesüljön. Én ezt a dróton hagyott szigetelés méretével állítottam be (11. ábra).

Záródugó és RF csatlakozó szerelése:

A 32-es csőhöz kapható záródugó (vakdugó) alját kifúrjuk, és 2 db csavarral hozzáerősítjük az RF csatlakozót. Annak érdekében, hogy a csavarok beférjenek, célszerű a palástot kifűrészelni kb. 5 mm szélességben az átellenes oldalakon. BNC esetén erre nincs szükség. A dugót célszerű kb. felére rövidíteni, mert egyrészt fölösleges ez a hosszúság, másrészt pedig zavar is a szerelésben.

 

 

Hangolótekercs elkészítés:

Készítsük el a tekercset az adott méretek szerint (nálam ez 1,5 mm² CuZ huzalból, 12-15 mm átmérőjű légmagos, 7 menet). Egyik végét forrasszuk az RF csatlakozó meleg pontjához, a tekercs másik végéhez pedig forrasszunk kb 10 cm hosszúságú összekötő vezetéket. Az RF csatlakozó testéhez (pl. a csavar alá helyezett forrfülhöz) szintén forrasszunk 10 cm-nyi összekötő huzalt. Az összekötő huzalok 1,5-2 mm²-esek legyenek.

FONTOS! A csatolótekercs tengelye merőleges kell, hogy legyen a hangolótekercs tengelyére!

 

 

 

Csatolótekercs bekötése:

Készítsünk 2 db, Ø2 mm-es furatot a hangolótekercs alá.

 

 

 

 

 

 

A két furaton dugjuk ki a vakdugóba szerelt RF aljzat testvezetékét, illetve a csatolótekercshez forrasztott drótot. A testvezetéket forrasszuk a hangolótekercs alsó (hideg) végéhez, a csatolótekercsről jövőt pedig a középső (2., vagy 3.) kivezetéséhez.

2 db lemezcsavarral rögzítsük a vakdugót.

 

 

AZ ANTENNA KÉSZ!

 

 

 

...azaz mégsem.

A lényeg ugyanis most jön: a hangolás.

Nagyon sokan itt véreznek el, mert rosszul hangolják be az antennát és az vagy átalakul elemi dipóllá (minidipóllá), vagy pedig pedig egy félrehangolt vacak lesz belőle. Az antenna atyja, Ted Hart (és azok szerint, akik már készítettek működő EH-antennát) vallják, hogy ha az elkészítéshez 1 nap szükségeltetik, akkor a sikeres behangoláshoz legalább kettő.

    A hangolás menete