HA7JCA

 
MENÜ

EH- antennák

 

Képek egy elkészített antennáról

Az elkészítés menete
 

Behangolás
 

Star EH-antenna méretező program

 


Nem vagyok gyakorlott antenna építő, mindössze az antenna telepítéshez szükséges hely korlátozott nagysága kényszerített arra, hogy kis helyigényű  antenna típus után nézzek.

Millió rajz és típus átböngészése során akadtam az EH-antennára, amit természetesen igen erős szkepticizmussal fogadtam, mint szerintem mindenki, aki a hagyományos, Herz-féle antennákon nőtt fel.

Annak ellenére, hogy sok, egymásnak ellentmondó véleményt lehet olvasni róla, mégis csábított a rendkívül kis helyigény lehetősége és úgy döntöttem, belefogok a megépítésbe.

Szerencsére az angol nyelv alapos ismeretére nem volt szükség ahhoz, hogy szinte minden, a neten fellelhető információt össze tudjak szedni erről a típusról, ugyanis - mint kiderült - az orosz amatőrök figyelmét is felkeltette az EH-antenna és egy külön honlapra, orosz nyelvre lefordítva felraktak minden információt. Javukra legyen mondva, semmit sem vettek át mindenféle kritika és ellenőrzés nélkül. Még a számításokat és azok képleteit is leellenőrizték (hiába, a megszállottságnak előnyei is vannak). Ezen felbuzdulva, és végigolvasva a fórumukon megjelent valamennyi hozzászólást, végülis egy megszállott EH-antenna építő, UA1ACO részletes leírása alapján elkészítettem a kis szerkezetet. A használati tapasztalatokat most kezdem gyűjteni.

Egy már most is biztos: működik!

Ha valaki úgy döntene, hogy belevág egy EH-antenna elkészítésébe, remélem, az itt közölt információkban talál hasznosat is.

Sok sikert a vállalkozó kedvűeknek!